Az alábbi szöveg az EPER RÁDIÓ alábbi
oldalán található:
http://eper.elte.hu/index.phtml?cim=arspoetica.html
Eötvös Loránd
Néhány szó az
egyetemi tanítás kérdéséhez
Tizenöt év óta működöm mint tanár a budapesti egyetemen. (…) Működésem első
éveiben, midőn kicsiny hallgatóságnak tisztán elméleti tárgyakból tartottam
előadásokat, fiatalságomból eredő önérzettel azt hittem, hogy a siker elérésére
elég erős vagyok egymagam, hogy reám nehezűl az egész felelősség, enyém lesz az
érdem is egészen.
Később, miután hallgatóságom köre úgynevezett „köteles” tantárgyak előadása
által nagyra nőtt s tanításom eredményét ezerekre menő vizsgálatokon
ellenőrizni alkalmam nyílt, e hitem egyedül saját erőm elégséges voltában
évről-évre gyöngébb lett. Minden új tanév új hallgatóságot hozott előadási
termembe, minden évben megújult erővel és reménynyel kezdtem meg előadásaimat,
s mégis minden évben újra meg újra láttam, hogyan hanyatlik a tanulók szorgalma
és a tárgy iránti érdeklődése az év elejétől annak végeig.
Mennyire leverő e tapasztalat a tanárra nézve, mennyire bénítja ez
munkaerejét, arról csak annak lehet fogalma, a ki meggondolja, hogy a
lelkiismeretes tanár egészen előadásában él, arra gondol, avval foglalkozik az
egész tanév ideje alatt s így mikor annak végén arról győződik meg, hogy
hallgatói nem követték, elkeseredve kénytelen bevallani, hogy életéből újra egy
évet fecsérelt el eredménytelenűl.
A legkeserűbb csalódás azonban a vizsgálatokon vár a tanárra, a gondosan
egybeállított s tudományosan átgondolt előadások után kénytelen kérdéseit a
középiskola színvonalára alászállítani, hacsak a képtelenségig következetes
lenni nem akar s a vizsgálandók 99 százalékát meg nem buktatja.
(…)
A ki a budapesti egyetemnek nagy hallgatóságra számított tantermein végig
halad s látja, hogy azokban mily kevesen és hogyan hallgatják végig az
előadásokat, azt fogja kérdezni: lehetséges-e tudományosan kiképezni oly
fiatalságot, melynek nagy része meg sem jelen?
(…)
Valóban a siker el nem maradhat:
- ha a tanulók az egyetemre a tudományért való lelkesedéssel jönnek s
tanáraikat tisztelik;
- ha a tanulók zöme művelt családok sarjadéka s eléggé vagyonos arra, hogy
tanúlmányainak tartama alatt anyagi gondoktól menten egész idejét a tanulásra
fordíthassa;
- ha a tanulók eléggé érettek arra, hogy az előadásokat jól megválasztva,
azokra eljárjanak s az azokban hallottakat későbbi használatra följegyezni
tudják és akarják.
(…)
A magyar tanuló is örömmel jön az egyetemre, örvend annak, hogy a gymnasium
bilincseitől megszabadúlt és lelkesedik is sok szépért és jóért. Lelkesedik a
szabadságért, lelkesedik a hazáért s meg van benne is a vágy arra, hogy a haza
szolgálatában szerzett érdemek alapján hatalmas és híres emberré váljék. Csak
épen egyért nem lelkesűl s ez a tudomány. De hibáztathatjuk-e ezért? Voltak és
vannak nekünk bátor katonáink, hatalmas államférfiaink, híres szónokaink, de tudunk-e
példát mutatni arra, hogy hazánknak egy fia tisztán tudománya által igazán
híres és hatalmas lett volna. Nem értem azt a hírt, melyet egy akadémiai pályadíj
elnyerése, vagy valamely tudományos dolgozatnak a külföldi tudományos
irodalomban megemlítése szerez, ilyenre van nálunk példa elég, csakhogy ez a
nagyravágyásában még telhetetlen fiatalság lelkesedésének szítására vajmi
kevés.
A csekély tisztelet a tudomány és annak tanítói iránt, melyet a tanuló
hazulról hoz magával az egyetemre, még alább száll az előadásokra beiratkozás
alkalmával. A kérdés ilyenkor az: kinek előadásait kelljen hallgatni a végből,
hogy a közel jövőben fenyegető vizsgálat eredménye bukás ne legyen? Vannak az
egyetemen és azon kívül olyanok, kik a tanulókkal elhitetik, hogy a beiratkozás
főczélja az, hogy a vizsgáló tanár tandíját megkapja. Nem egy tanuló 40, sőt 50
hetenkinti előadási órára (nem gyakorlatra) beíratkozik.
(…)
S mit követelnek a szabályzatok?
(…)
E mellett a tanuló szabadon határoz arról, vajon a vizsgálatokon követelt
ismereteket az egyetemi előadásokból vagy más úton szerezze meg.
Az eredmény az, hogy a beiratkozottaknak csak igen kis része jár el
szorgalmasan az előadásokra a még ez a kis rész sem tanul komolyan az
előadásokból, hanem inkább a vizsgálatok előtti napokon betanul valami kis
ismétlő könyvet, vagy kézről-kézre járó jegyzeteket. Ily módon a vizsgálatok
előbb-utóbb ezeknek alacsony színvonalára sűlyednek s ez visszahat még az
előadásokra is. A tanárok közül némelyek, kedvöket veszítve, engednek a
körülmények befolyásának s előadásaikban a vizsgálatokon szokássá vált kérdések
köréből ki nem emelkednek, mások nem törődnek hallgatóságukkal s előadnak úgy,
mintha a padokban már kiképzett tudósok ülnének. A tanár a fönnálló tanítási
rendszer mellett nem képes meggyőződni arról, birják-e követni hallgatói, s ha
látja is az üresedő padokon, hogy a tanulók érdekeltsége csökken, nincsen
módjában e bajon segíteni Szomorú dolog az, mikor a tanár a tanulóért többet
nem tehet, mint hogy indexét a félév elején és végén aláírja s azután a
vizsgálaton kihallgatja a nélkül, hogy tanúlmányainak menetére tényleg
befolyást gyakorolt volna.
(…)
Buda-Pest, 1887 ápril 10-én. B. Eötvös Loránd
(Eötvös e levélnek célja - többek között -, hogy rávegye a minisztert:
vezessen be egy olyan ellenőrzési rendszert, melyben ún.
"repetitorok" felügyelete alatt a hallgató kötelesek lesznek bejárni
az előadásokra.) (Forrás: Eötvös Loránd, "Néhány szó az egyetemi tanítás
kérdéséhez. Nyílt levél Trefort Ágoston, vallás- és közoktatásügyi miniszter
úrhoz", 1887.) (Forrás: Budapesti Szemle, 50. kötet, 1887., 307-321. o. - Az
elektronikus változatot készítette: Ambrus Attila József)